„jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni.
jó néha fázni, semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni, hangosan szeretni.
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek,
olyan jó néha érezni, hogy élek.”
/Pásztor Anna – Pásztor Sámuel/
A festészet nyelvén próbálom elmesélni, visszaadni világom számtalan csodáját.
Szerencsés vagyok, mert már több kiállításon is megmutathattam munkáimat. Talán a szívemnek legkedvesebb Esztergomban a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériája, ahová időről-időre visszatérhetek.
Az élet megannyi villanás szövevénye, ezek az érzelmek, érzések, vágyak, helyek, illatok, színek, hangulatok, apró csodák, örömök, vagy bánatok azok, amik irányítják a kezem, amik adják a lendületet, így hagyva nyomot a papíron, olykor a vásznon.
Szeretem a papírt, mert az hoz magával valamit, ami a régmúltat idézi, de mégis újat rejt.
…mert megmarkolható, mert súlya és izgalmas textúrája van, elbírja a víz hömpölygését, a színek kavalkádját, megőrizve azok buja táncát, felveszi a festőeszközök karcát, nyomát, reagál minden mozdulatomra, azt viszi tovább, így egyedi alkotásokat, megismételhetetlen pillanatokat raktároz el – akárcsak az élet.
